Facebook oldaldoboz

KOMMENTSAROK

2015.10.19. 09:23

Ahol a Google is csak tapogatózik

Azoknak, akik nem jártasak a témában, illetve nem egészen világos a cikkben szereplő eszköz(ök) fogalma, ajánlom figyelmükbe a közvetkező bemutatót:

 

A különböző szolgáltatásokat közvetítő okos eszközök lassan behálózzák mindennapjainkat. Használunk mobil telefont, számítógépet, televíziót, okos karkötőt, okos órát, sőt olyan eszközt is, amely teljes egészségi állapotunkat feltérképezi, akárcsak a Star Trek-ből jól ismert tricorder.

mobile-smart-home.jpg

Sőt néhány lakásban már léteznek okos mérőórák, okos termosztátok is. Okos, okos, okos… De mitől okos egy kütyü? Azokat az eszközöket, melyeket pár éve még csak a filmvásznon láttunk, most elkezdjük használni, úgy, hogy közben szinte észre sem vesszük a változást. Ha egy készülék képes más készülékekkel, és az internettel összekapcsolódni, tudása új funkciókkal bővíthető, távolról vezérelhető akkor már okosnak mondható. De mégis miért van szükségünk ennyi, egymással összekapcsolt eszközre? Gondold meg, ha az ébresztőórád össze lenne kötve a kávéfőzővel, amikor megszólal a „vekker”, egyben üzenetet is küld a kávé készítésére, és nem neked kell bajlódnod félálomban a presszógép bekapcsolásával.

Vagy a kocsid navigációs rendszere össze van kötve az okos termosztátoddal. Amikor hazaindulsz a munkából, üzenetet küld a fűtés fokozására, hogy meleg lakásba érj haza a téli zimankós időben.

Egyesek távolról vezérelhetik, megfigyelhetik saját lakásaikat. Számos előnnyel kecsegtetnek az egyre több területen érvényesülő intelligens megoldások, de térnyerésüknek árnyoldala is van. Nem az a legfőbb probléma az okos eszközökkel, hogy még inkább elkényelmesedünk, hogy szinte mindent a fotelunkból, egy távkapcsoló segítségével oldunk meg.

Sokkal nagyobb gond az adathalászat. A következő nagy forradalmi áttörés a gigacégek üzleti politikájában az üzleti intelligencia és a "big data" hasznosítása lehet: a magunk mögött hagyott adatokból számos következtetést vonhatnak le rólunk mások is, és ezzel adatainkat felhasználhatják saját céljaik elérésére.

Ahhoz, hogy egy okos eszköz kommunikálni tudjon egy másik eszközzel, szükség van egy internetes felületre, melynek létezik szolgáltatója. Ha mondjuk az okos termosztátomat használva állítom be a fűtésemet, a szolgáltató információt kaphat arról, hogy milyen időközönként tartózkodok otthon, mikor kelek, mikor fekszem stb. Így, már nem csak a vásárlási szokásaimat ismerhetik meg a gigacégek a különböző klubkártyákon keresztül, hanem a szoba falán is túljutva, a személyes mindennapjaimat követhetik nyomon. És teljesen legálisan. Ugyanis aki használ egy internetes szolgáltatást, az nagy valószínűséggel a szerződési feltételekben a legális adathalászatra is igent mond.

smart-home.png

De hol tartanak ma az okos termosztátok?

A fejlesztés pár éve kezdődött, a rohamot a későbbiekben a Google által felvásárolt Nest indította el, azzal, hogy az Apple-ből kivált két mérnök Tony Fadell és Matt Rogers az ott szerzett tapasztalatot és tudást átültette a termosztátokra is. Ez a tény az eszközök megjelenését, kezelhetőségét, a végfelhasználókhoz történő viszonyát meghatározta. A klasszikus épületgépészeti termékek, berendezések nem képviselték eddig ezt az irányt, nem vették fel az okos telefonoktól megszokott megjelenítés színvonalát. Mialatt a mobilok az egyszerű gombnyomós, szürke mátrix kijelzős állapotukból hét év alatt érintőképernyős, full HD felbontású csodákká váltak, a termosztátok esetleg kaptak egy háttérvilágítást, nagyobb lett a kijelzőjük. Sokkal lassabb volt a fejlődésük.

A Google Nest robbantott egy „bombát”, amikor kigondolta, hogy a végfelhasználónak nem csak egy mellékes szoba termosztátra van szükségük. A távolról elérhető termosztátok ötlete azonban jóval a Nest megjelenése előtt megvolt már, más gyártóknál is szóba került, működött. A Honeywell CM-67-es termosztátja is ilyen volt, melynek újítása, hogy egy telefonos modem segítségével át lehetett állítani az éppen aktuális üzemmódról egy fix hőmérsékletű fűtésre. A készülék egy rövidzár jelet kapott egy vonalas modemről, amit egy telefonhívás után PIN-kód (reléátváltó parancskód) után átállt egy előre megadott komforthőmérséklet szintre. Hétvégi házaknál különösen jól működött, mielőtt a tulajdonosok elindultak, megadták a kódot, és melegbe érkeztek meg. Ez a készülék azonban már hét éve nincs forgalomban.

Jelenleg az okos termosztátok fejlesztői azon ötletelnek, hogyan lenne érdemes még több szolgáltatást nyújtani. A Nest például elkezdte regisztrálni a működési időket, így a felhasználók az okos telefonjukon megnézhetik, mennyit fűtöttek, és a megfelelő beállításokkal akár a költséget is ki bírják kalkulálni. Sőt törekvések vannak arra is, hogy más rendszereket (riasztókat, gázveszély jelzőket, felügyeleti, biztonsági rendszereket) is akár egy platformon integrálni tudjanak, amely a végfelhasználók számára a kezelhetőséget még átláthatóbbá, egyszerűbbé teszi. A jövő az, hogy a lakás figyelni fogja a szokásainkat, szempontjainkat, és még jobb kényelmi fokozatot, komfortot nyújt majd. Mi pedig nyomon tudjuk követni az otthonunk működését.

smart-home-control-e1412561736147.jpg

Hazánkban

Magyarországon egyenlőre még várni kell az okos termosztátok elterjedésére.

Egyetlen készülék kapható (Honeywell Evohome) ami részben annak köszönhető, hogy a fejlesztések döntő többsége ma az Egyesült Államokban zajlik, az Amerikai érintésvédelmi illetve rádiókommunikációs szabályok eltérnek az Európaitól. Ezért a mi kontinensünkön kevés ilyen okos termosztát használható. Ha egy készülék rádiófrekvenciás módszerrel kommunikál a hőtermelővel, akkor az európai szabványok erős megkötéseket tartalmaznak, a rádióadók teljesítménye, és a rádiókommunikációs időszakasz tekintetében. Azt gondolnánk, hogy egy WIFI eszköz folyamatos kommunikációval bír a hálózat felé, ezt egy okos termosztát a jelenlegi szabványok szerint nem teheti meg (4 percenként egytized másodpercnyi kommunikációval működnek a Lyric termékek).

A másik probléma a fűtési rendszerek tehetetlensége. Európai viszonylatban relatíve sokáig tart egy helyiség felmelegítése a kívánt hőmérsékletre, mivel a vizes hőhordozós rendszerek terjedtek el. A radiátoros rendszerek ezen belül még relatíve gyorsnak mondhatók, de a falfűtéses, padlófűtéses rendszerek tehetetlensége akár több órás késleltetést is jelenthet. Amerikában ez kevésbé probléma, ott légfűtést használnak, így gyorsan fűthető fel az épület.

termo.jpg

 

A három trendi termék közül (Google Nest, Honeywell Lyric, Honeywell Evohome) szeptembertől a Honeywell Evohome okos termosztátot lehet majd kapni Magyarországon is. Talán szerencsésebb is hogy ez a készülék kerül forgalomba, mert csak ez a termék képes a zónázásra, vagyis minden szobának külön tudja szabályozni a fűtését. Emellett helyet kapott a készülékben a geolocation, mely érzékelni tudja milyen messzire vagyunk lakásunktól és ha hazafelé tartunk akkor bekapcsolja a fűtést. A készülékről az előző cikkünkben írtunk.

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://vgfotthon.blog.hu/api/trackback/id/tr617989381

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása