Facebook oldaldoboz

KOMMENTSAROK

2014.12.15. 15:59

FEKETELISTA: életveszélyes otthoni készülékek forgalomban

Már régóta kering a hír, miszerint a hazánkban kapható minden 10 szén-monoxid-érzékelő típusból 9 rosszul működik.  Mivel a szén-monoxid-mérgezés halálos kimenetelű is lehet, kijelenthető, hogy a forgalomban kapható életmentő készülékek 90%-a életveszélyes.

A témában a Fogyasztóvédelem és a Víz-, Gáz-, Fűtéstechnika épületgépészeti szaklap – némi átfedéssel – 2-2 vizsgálatot végzett.

A fogyasztóvédelmi felügyelőség az összes vizsgált termék forgalmazását megtiltotta, mivel „az érzékelők egyike sem jelezte a meghatározott szén-monoxid-koncentrációt a megadott időn belül”.

Komoly gond, hogy a termékek fotóit és neveit összesítve egy média sem publikálta, így nincs egy lista a hibásan működő készülékekről.

Mivel a készülékek zöme a mai napig elérhető a boltokban, a vásárló, tudtán kívül, könnyedén lehet életveszélyes riasztóberendezés tulajdonosa. Ezt orvosolandó, mi most összesítve, névvel, képpel közreadjuk a jó és a nem működő CO-érzékelők listáját.

Figyelem!

Kiemelten fontos, hogy megnézzük a képeket (a név változhat, de a termék ugyanaz marad!), vásárláskor figyelmesen járjunk el, valamint ellenőrizzük a már megvásárolt, otthoni készülékünk típusát.

A termékek fotóval együtt ezen a linken tekinthetők meg.

 

További cikkek:

 

8 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://vgfotthon.blog.hu/api/trackback/id/tr666979797

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

LiberAll 2014.12.16. 12:01:11

Magyarán akkor vagy Honeywell-t vegyünk vagy Szimatot :)

gigabursch 2014.12.16. 13:10:10

Akkor Szimat a befutó, mégse vegyünk ne magyar terméket.
Hol gyártják? (remélem nem Kínában)

Ellenben köszi, hogy a többi szarra felhívtátok a figyelmet.
Anno vettünk egyet úgy 8 éve, igazában elem nincs benne, egy volt, de az meg kimerült, azóta nem tettem bele 9 V-osat.

Persze ha az ember ésszel kezeli a huzatot meg a szellőzést, akkor minden hülyebiztos.

Nand 2014.12.16. 14:26:27

Azért érdemes megnézni, hogy miben nem feleltek meg az egyes készülékek. Nem olyan szarok azok.
Nem akarom fikázni a magyart, de simán bukhatta volna a "megfelelt"-et amiatt hogy esetenként hosszabbító kell ahhoz, hogy megfelelő magasságba kerüljön.

Gringо · http://www.youtube.com/watch?v=5Bz8GyTrUxw 2014.12.16. 14:54:05

A Szimat 2H ára sajnos kicsit borsos, 31400 Ft közvetlen a gyártótól rendelve, máshol nem is láttam. Viszont a többi érzékelőkkel-riasztókkal összehasonlítva van egy elég ütős feature-e, mégpedig a kazán elektromos betápját megszakítja riasztáskor, azonnal leállítva azt. Sajnos aki azt hiszi, ennyiért egy életre letudja a szénmonoxid érzékelő dolgot, téved: a leírása szerint a benne levő érzékelők élettartama 5-10 év. 2 évente javasolják kalibrálni, ennek díja alkalmanként 2500 Ft.
Ha nem is feltétlenül árnyalja a képet, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy az említett és linkelt teszteket, amelyekben a Szimatot hozták legjobbnak, annak gyártója végezte.

Én mondjuk az ára és a kazánunk állítólagos biztonságossága miatt nem ezt, hanem a H450EN-t választottam amit 11 helyett most 8-ért kínálnak a madaras áruházban.

dukeekud 2014.12.16. 15:18:02

Szamomra azert felfoghatatlan, hogy az emberek, ilyen eletmento dolgon kepesek sporolni. Es vagy nem vesznek, vagy pedig valami hasznalhatatlan szart vesznek.

Egyebbkent van valami hazilagos modszer a tesztelesre ? Ha mar valaki szart vesz, kitudja probalni otthon, hogy mennyire szar ?
Peldaul, betenni egy zacskoba a jelzot es mellette ongyujtot egetni. Erre vajon kene jeleznie ? Persze a koncentracio igy nem nagyon allapithato meg, legfeljebb az elhasznalt gaz mennyisege es a zacsko terfogta alapjan lehet kovetkeztetni, milyen szintnel jelez.

Szumi 2014.12.16. 17:49:53

Érdekes, hogy a Szimat gyártója szinte az összes konkurens gyártó termékeit szarnak és veszélyesnek találta. Érdekes lenne tudni, mi az a 12 kritérium, amiből a legtöbb termék max 3-nak nem felelt meg...

Gringо · http://www.youtube.com/watch?v=5Bz8GyTrUxw 2014.12.17. 00:01:05

@dukeekud: Sajnos nem ilyen egyszerű a dolog.
Én megnéztem ezeket a linkelt teszteket és a megbízhatatlannak titulált készülékek között van néhány drágább (10 e Ft körüli) is. Nyilván az olcsóbbak még gyengébbek, de nem biztos, hogy aki csak az árat nézi jól választ. De ezen felül simán félrevezető lehet egy esetlegesen hozzá nem értő eladó ajánlása (egyik barkácsáruházban simán ajánlották az olcsóbbat is, holott az NFH-s teszt szerint a kínálatukban levő drágább is hulladék) az "értékelős" oldalakon levő jó pontszám (csak ezek mögött semmi támpontot nem adó vélemények vannak, pl jó, mert "kicsi", "esztétikus", "teszt gombra jelez" satöbbi.
Nagyon könnyen félrevezethető az, aki nem, sőt, nem elég alaposan olvas utána.

Gézu64 2017.01.16. 16:40:15

Tudom, szégelljem el magam, amiért nem magyar terméket veszek, de én Honeywell-re szavazok (hozzáteszem, Szimatot nem próbáltam.) Az ismerősi körömben nagyon sokan bajlódtak a folyamatosan becsipogó, silány készülékeikkel, de nekem tök simán működik, s elvileg 10 évig működni is fog! Szerintem ilyen életmentő eszközön nem szabad spórolni! Ezt a terméket teljes szívből ajánlom: www.szerelvenybolt.hu/honeywell-xc100d-digitalis-szenmonoxid-erzekelo-10-ev-elettartammal-xc100d-hu?returnurl=%2fsearch%3fq%3dsz%25c3%25a9n-monoxid
süti beállítások módosítása