Facebook oldaldoboz

KOMMENTSAROK

2015.10.05. 10:31

Ki ne szeretne 20-30%-kal kevesebb gázszámlát?

Ki ne szeretne olyan gázkészüléket ami 20-30%-kal csökkenté a gázszámlát? Ki ne szeretné védeni a környezetet? Ez a célja az új rendeletnek ami 2016.06.01.-től tiltja a hagyományos kazánok felszerelését és forgalmazását.

Mivel az új technológia nem olcsó, a téma fontos, és két részben beszélünk róla. A második fejezetben a gyakorlati megoldásokat mondjuk majd el, tippeket adunk a probléma megoldásához. Amíg ezt kidolgozzuk, az első részben a Világgazdaság és a VGF Szaklap által szervezett konferencián készült interjúkból megtudhatjátok mit javasolnak a gázos szakma leggyakorlottabb szakmai képviselői:

 

 

 

 

Az elv jó, hiszen a korszerű készülékekkel védjük a környezetet és pénzt spórolunk vele. De felmerülnek problémák a rendelettel kapcsolatban. A változtatás 2,5 millió háztartást érint és az új technológia beszerelése a megszokottnál komolyabb anyagi megterhelést jelent.

Részekre bontottam a rendelettel kapcsolatos felvetéseket, és a szakértők válaszait írtam le az épp aktuális kérdésekre.

 

video02.jpg

 

A rendelet előnye

"A rendelet legnagyobb előnye, hogy az emberek össze tudják hasonlítani a különböző készülékeket a vásárlásaik során és tiszta képet kapnak az elérhető termékekről. Az energiacimkéknek köszönhetően meg tudják állapítani melyik számukra illetve pénztárcájuk számára a legkedvezőbb megoldás." /Stefan Vötsch - Bosch Projektvezető/.

"Olyan energiahatékonysági lépésre kényszeríti az embereket, amely hozzájárul környezetünk védelméhez és az energiahatékonyság növeléséhez." /Seidl Gábor - Vaillant Sanuer Duval Kft. Ügyvezető igazgatója/

A probléma

"A fő probléma az, hogy Magyarországon nagyon kevés háztartásnak van ekkora megtakarítása. Minden váratlan kiadás megterheli a magyar lakosok életét, főleg ha egy minimum félmilliós beruházásról beszélünk." /Szalai Gabriella - Magyar Energiahatékonysági Intézet programigazgatója/

A megoldás

"Megoldás lehet az, ha megfelelő támogatást tudna nyújtani az állam illetve az Európai Unió. A hagyományos gázkészülékek tiltását az Unió határozta meg, így a meg kell oldani, hogy Magyarországon és a többi hasonló cipőben járó országban is megfelelő szinten tudják biztosítani a fent említett készülékek cseréjét." /Fazekas Miklós - Magyar Szabványügyi Testület /

Mi lehet a jövő?

"Növekedni fog a kondenzációs kazánok felhasználása, másrészt viszont sokan készülnek arra, hogy hagyományos kazánt alkatrészekből eladnak és a szervizek megveszik. Így bármeddig felújíthatóak a régi készülékek." /Homor Miklós - Szolár Szakértő, Épületgépész és Manager (Unical)/

"Véleményem szerint lényeges, hogy támogassuk a végfelhasználókat abban a döntésben, hogy cseréljék le régi készülékeiket. Ne akadályozzuk meg őket abban, hogy energiatakarékosabb fűtési rendszerbe fektessenek, hiszen a valódi célja a változásnak, hogy egy technológiai váltással sokkal hatékonyabb fűtési megoldások legyenek a magyar otthonokban is." /Stefan Vötsch - Bosch Projektvezető/

 

video01.jpg

 

Akinek hagyományos gázkészüléke van

"Ha elromlik a gázkészülék, maga a gyártó kötelezve van arra, hogy minimum 8 évig a készülék forgalmazás befejezése után alkatrészt biztosítson a végfelhasználó számára. De a tökéletes megoldás az minden esetben a kondenzációs kazán használata." /Buczkó Tihamér - Kereskedelmi Műszaki Vezető (Ariston)/

A teljes, 5 perces videóválogatást itt tudjátok megtekinteni.

Remélem segítséget tudtam nyújtani ezzel a néhány mondattal és videóösszeállítással, azoknak, akik hasonló helyzetben vannak, mint jómagam.

 Kövesd a Víz-, Gáz-, Fűtéstechnika Szaklap Facebook oldalát, hogy ne maradj le a folytatásról!

89 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://vgfotthon.blog.hu/api/trackback/id/tr897893068

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

a fidesz csak lopni tud 2015.10.05. 14:25:36

Olyan bájosak ezek a mellébeszélések.
8 éves a kazánom. Ha cserélem, akkor már csak ezeket az új szemeteket lehet feltenni.
Költségszinten ez így mutat:

Kazán ára
Normál kazán cirka 150000 Huf
Új kazán cirka 300000 Huf

Kéményem nincs, egy kémény az új kazánhoz alaphangon 700000 - 1 milla

Eddig 1150000 Huf

Gázterv, gázszerelő, átvétel, kistököm még 100000 Huf

Cirka 1 - 1,3 milliónál áll meg a kazán amivel az éves 200000 ezres számlából megtakarítok jó esetben 40 darab ezrest.

A megtérülés kiszámolását ráhagyom arra az agyhalott baromra aki szerint ez megéri.

VT Man 2015.10.05. 14:28:52

Drága, de azért nem ennyire.

Kb. 500 ezerből kijön egy csere, de helyfüggő.
Kazán 200-300 ezer. Ez még nem is lenne vészes, de!

EPH elektromos hálózat
Kéményszerelés (dupla bélelt szar, hogy a levegő is ott jöjjön) - 150 ezer körül
Kéményseprő vállalatnak 40 ezer engedélyezési díj

Maga a szerelés ehhez képest filléres tétel (pár tízezer)

Kopi3.14 2015.10.05. 14:53:23

@a fidesz csak lopni tud: @VT Man: Gondolom újat mondok, de a kondenzációs működés nem igényel kéményt. turbós kazán is lehet, ahogy már tizenöt éve is létezett ilyen.

@poszt:Ha azon megy a hiszti, hogy csak kondenzációs kazánt lehet újonnan üzembe helyezni, akkor az elég röhejes. Ha azon, hogy le kell cserélni a meglevő kazánokat, akkor meg arról kéne írni.

halaloszto 2015.10.05. 15:01:29

@VT Man: ha 500ezer, és 10évente cserélni kell, akkor az mégis 50ezer per év!!!

a régi hagyományos meg ha szintén 10évente kellett cserélni, akkor csak 20ezer per év.

a magasabb bekerülési költség simán elviszi a megtakarítást kompletten.

és egyelőre úgy tűnik a kondisok hamarabb halnak, valamint mivel bonyolultabbak, a javításuk, karbantartásuk is költségesebb.

olyan ez mintha előírnák hogy mostantól mindenki bmw-vel kell járjon, mert azok keveset fogyasztanak.

Vajk

Muad\\\'Dib 2015.10.05. 15:02:17

@Kopi3.14:
"Gondolom újat mondok, de a kondenzációs működés nem igényel kéményt..."
Mi van? Csomó helyen még nyílt égésterű kazán van. Ott a zárt égésterű kazánok brutális költséget jelentenek, mert így vagy úgy, de ki kell építeni a megfelelő levegő bevezetést.

halaloszto 2015.10.05. 15:08:31

@halaloszto: csak a csattanóhoz: ha az ember rendesen szigetel, akkor az éves gázszámlája nincs 150ezer forint. ha ebből sikerül megspórolni 10-20%-ot, akkor azzal kitörölheti...

altimus 2015.10.05. 15:15:49

A helyzet ennel kicsit bonyolultabb es nagyobb tudast igenyel ennek a targyalasa.

Amennyiben egy mar meglevo (20,30 eve) tervezett halozatban cserelik le a kazant kondenzacios kazanra annak nem lesz sok hatasa. ugyanis a kondenzacios kazan akkor mukodik nagyobb hatasfokkal ha alacsony a ki es belepo viz homerseklete. (nagy hocsereloket, radiatorokat tartalmaz a rendszer.) A normal radiatorokat meg senki nem akarja kicserelni (sok helyen fizikailag sincs erre hely, es brutalisan sokba is kerulne)

amennyire en latom ennek igy sok ertelme nincs, a megepitett rendszerekhez nem lehet kondenzacios kazant illeszteni.

Muad\\\'Dib 2015.10.05. 15:19:15

@altimus:
Ja, nem akarja, csak éppen muszáj lesz, ha megdöglik a régi.

ZON 2015.10.05. 15:19:52

Ha a meglévő rendszer alkalmas is átépítésre (méretezés, levegőellátás), akkor is aggályos, hogy ki lehet-e tisztítani annyira, hogy ne vágja haza az új kazánt, plusz gondoskodni kell a kondenzvíz kulturált elvezetéséről is.

a fidesz csak lopni tud 2015.10.05. 15:28:18

@Kopi3.14:

Összehozlak a gázszerelőmmel és lejátsszátok. Szerinte kel. Szerinted nem.
1-1

Ha ez megnyugtat, neki sem hiszek jobban mint neked, és mivel még nem tartok a cserénél így nem mentem utána a kérdésnek így azt írtam amit mondott.
De ugye nincs harag?

a fidesz csak lopni tud 2015.10.05. 15:29:42

@a fidesz csak lopni tud:

... kell ... (mielőtt valami agyhalott beleköt)

altimus 2015.10.05. 15:32:09

@Muad\\\'Dib: nem, csak a kazant kotelezo kondenzaciosra cserelni. A hocserelok cserejet semmi nem irja elo. Viszont ennek igy sok ertelme nincs. A kondenzacios kazanhoz megfelelo futesi kort kell tervezni es illeszteni, ha a jobb hatasfokot el akarjuk erni. Egy regi korben ugyanolyan szar hatasfoka lesz mint a regi kazannak volt.

Eleg nagy plusz koltsegert (kazan arkulonbozet, kemenycsere, papirozas, tervezes ...) semmit nem kap az aki kisereli a kazant. nem lesz hatasfok javulas!

altimus 2015.10.05. 15:33:47

@Muad\\\'Dib: kevered talan a turbos kazannal, amit kozvetlenul ki lehet vezetni a falbol. a kondenzacios kazanhoz kell kemeny, megpedig eleg specialis, mert zart rendszeru az eges.

Muad\\\'Dib 2015.10.05. 15:35:00

@altimus:
Ezt tudom. Azt írtam, hogy a kémény brutális költség.

Muad\\\'Dib 2015.10.05. 15:37:38

@altimus:
A turbós kazánnak ugyanúgy kell egy kivezetés és egy bevezetés. Az IS zárt égésterű.
https://hu.wikipedia.org/wiki/Kondenzációs_gázkazán
https://hu.wikipedia.org/wiki/Gázkazán#Turb.C3.B3s

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2015.10.05. 15:48:55

@a fidesz csak lopni tud: "Ha cserélem, akkor már csak ezeket az új szemeteket lehet feltenni."

Cseréld gyorsan amivel kihuzod a következő évtizedet. 2016.06.01-ig be még üzembe lehet helyezni a hagyományosat.

ProsTata 2015.10.05. 15:54:40

@altimus:
Elvben igazad van, de!
A fűtésrendszer méretezésekor a külső -15 oC-ra méreteznek. Ilyen viszonylag ritkán van. Hagyományos és legelterjedtebb cirkóknál ép ésszel senki nem tervezett 90/70-es hőlépcsővel. Valószínűbb, hogy 70/50-el történt a radiátorok méretezése.
A biztonsági tartalékok miatt még a -15 oC-nál sem mennek folyamatos üzemmel a kazánok és azok teljesítmény lépcsője miatt is van tartalék. Pl. 20kW-ra berakták a FÉG C24-est (24kW).

A korábbi kazánokon is volt arra lehetőség, hogy az előremenő vízhőfokot lejjebb korlátozzuk. Nálam (C24) ez 55 oC.
Ugyanezt kell tenni az új kondenzációs kazánnal, amely esetében ez azt jelenti, hogy az általad említett optimumot közelíted a hatásfokban.
Valószínűleg van a rendszerben annyi tartalék, hogy inkább többet menjen a kazán, de alacsonyabb hőfokú vizet állítson elő. Arról nem is beszélek, hogy az új kazánok intelligens vezérlése lehetővé teszi, hogy a külső hőmérséklet függvényében szabályozzanak vízhőfokot!
Ha meg a külső hőmérséklet nem annyira zord, mint a méretezés szerinti (ez a téli időszak legalább 80%-ra igaz), akkor simán lejjebb lehet alacsony az előremenő.

Röviden igazad van, de mégsem. A probléma csak szélsőséges esetben jelentkezik.

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2015.10.05. 15:58:45

@Muad\\\'Dib: "Csomó helyen még nyílt égésterű kazán van. Ott a zárt égésterű kazánok brutális költséget jelentenek, mert így vagy úgy, de ki kell építeni a megfelelő levegő bevezetést. "

Nekünk nyílt égésterű gázkazánunk volt. Fél éve lett zárt turbósra cserélve. Annyi volt a "brutális kiépítési költség", hogy ahol eddig kiment a falon a gázkéménybe a cső ott most a turbó csöve megy ki. Ugyanott mehetne egy turbós kondenzációs csöve is ha olyat vettünk volna.

Matis Bálint 2015.10.05. 15:59:57

@eßemfaßom meg áll: Kiváncsi vagyok mennyire fog megemelkedni a maradék nyílt égésterűek ára, 2016 06 01 előtt és után. (után: a feketepiacon). Van egy olyan tippem, hogy mindenki bespájzol a hagyományos kazánokból.

ProsTata 2015.10.05. 16:03:49

@a fidesz csak lopni tud:
Egyetértünk, kell.@Matis Bálint:
Szerintem meg most még utoljára baromira megakcióztatják.
Valahol olvastam, hogy az üzletekben több, mint 20 ezer darab különféle nem kondenzációs kazán porosodik.

Acmee 2015.10.05. 16:05:55

@altimus:
A 20-30 éve tervezett rendszerek laza 60W/lm3 alapon méretezettek. Ez eleve túlméret, nemhogy a szigetelt és/vagy ablakcserélt házaknál.

Én a régi rendszerre beraktam kondenzációst, csak radiátoros rendszerre, 55 foknál sosem kell több előremenő (szigetelés van, de régi gerébtokos ablakokkal), a visszatérőt egy indirekt HMV tárolón viszem keresztül (hidegvizet a visszatérőből előfűtöm, aztán megy az "éles" HMV tárolóba), így az sem megy 36 fok fölé. A kondenzáció 50 fokos visszatérőig hatásos.

Szerintem jó.

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2015.10.05. 16:05:55

@Matis Bálint: nem csak a nyilt hagyományosé hanem a turbósé is :)

aztán fene tudja, lehet, hogy 15év múlva az ember inkább feltesz pár napelemet a tetőre és átvált villanyfűtésre mint nekiálljon gázzal barkácsolni feketén.

Muad\\\'Dib 2015.10.05. 16:05:56

@eßemfaßom meg áll:
Tehát már kettős bélelésű volt a kéményed, vagy elve két kivezetés volt? Mert ugye kell egy bejövő levegő, meg egy kimenő füstgáz. Ráadásul ezek szerint nem volt régi típusú alumínium bélés a kéményedben, ami mehet a kukába, mert a kéményesek új beszerelésekor már nem fogadják el, mert változott a megkívánt rétegvastagság.

Muad\\\'Dib 2015.10.05. 16:07:13

@eßemfaßom meg áll:
Ja, ugye nem kell megkérdeznem, hogy ugye megcsináltattad a gáztervet, és a kéményseprői mérési jegyzőkönyvet is?

VT Man 2015.10.05. 16:16:19

@Muad\\\'Dib:
"Azt írtam, hogy a kémény brutális költség. "

Na igen, kb. 20 ezer Ft/méter, 7 méternél 140 ezer. Ja, de hol van 7 méter társasházban? Max. a felső emeleten. Mindenhol máshol több.

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2015.10.05. 16:27:42

@Muad\\\'Dib: igen/igen

a turbósnak nem kell kémény, ha van lehetőség egyenesen kivezetni a falon.

nyilván egy sokemeletes társasházban ahol valahol középen van a fürdöszoba és ott van bekötve a kéménybe a kazán, ott a kéményt kell jópénzért átalakítani, na az szopóroller

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2015.10.05. 16:31:08

@Muad\\\'Dib: Jóember a turbós kazán egy csövön szivja be a levegőt és tolja ki a gázt!

A kémény szerelt gázkémény volt a ház oldalán, élt kb 20 évet, elvitte kilóra a fémgyüjtő

Kopi3.14 2015.10.05. 16:31:54

@Muad\\\'Dib: Tizenöt éve már felmerült, mikor szüleim kazánt vettek új építésű házhoz, hogy kondenzációs legyen, s bizony már akkor létezett belőle turbós, ahogy nem kondenzációsból is. Magyarul már tizenöt éve nem kell kémény kondenzációs kazánnak.

Kopasz Szuzukis 2015.10.05. 16:33:01

Ha csak a saját házunkat nézem, a "kötelező a kondenzációs kazán" játék bőven 2 milla fölötti összeg. Régi építésű ház, ahol a kémény valamikor gyűjtőkémény volt. 3 helyiségből csatlakozott rá 3 egyedi fűtőberendezés. Most bélelt, szigetelt a cső. De, ha kihúzzák, nem fér be a kondenzációs kémény béléscsőrendszere.
Ergo, külső kémény. Azonban vagy valamelyik szobába, vagy külső kazánházba kell telepíteni a kazánt. Szoba eleve nem járható út, így kazánház.
Ennek mennyi is a költsége?

Kopi3.14 2015.10.05. 16:36:11

@a fidesz csak lopni tud: Lehet, annak ellenére vagy fogalmi zavarai vannak, ami szakma esetében gáz- vagy hülye. Nem tudom melyik a rosszabb.

Kopi3.14 2015.10.05. 16:38:18

@Kopasz Szuzukis: Duplafalú cső a kazántól egyenesen a falon át kivezet, probléma megoldva. Ez vízszintesen a ventilátorok tudását figyelembe véve durván tíz- tizenöt méter csövet enged meg, a 30*30 m-es alapterületű ház meg meglehetősen ritka.

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2015.10.05. 16:39:21

@Kopi3.14: kezdem érteni a porblémáját, ő csak ugy tudja elképzelni, hogy a kazán valahol belső falon van és egy bélelt téglakéménybe van kivezetve. ha ilyen kéménybe volt bekötve a nyilt égésterű, akkor a turbósnál meg kell oldani a kéménybélelést, ahol viszont külső falon van és a nyilt égésterünek kellett a kémény, ott a turbósnak már nincs rá szüksége, ki kell vezetni a falon és annyi. Mármint ha egyéb szabályokkal nem ütközik az adott helyen.

Kopi3.14 2015.10.05. 16:40:10

@eßemfaßom meg áll: Békéscsabán komplett lakótelepen meg tudták oldani, hogy egyenesen kivezették a turbós csöveket a falakon. Panelben. Vagyis társasházban sem hatalmas probléma.

Kopi3.14 2015.10.05. 16:41:33

@eßemfaßom meg áll: Belsö falról is ki lehet vezetni. Lásd korábbi kommentem.

2015.10.05. 16:43:24

Jancsikályhákat mikor tiltják be? Azt lehet szerelni?

Szzzz 2015.10.05. 16:48:46

Nem értem mire fel a nagy sírás, ezt szavaztuk meg, ezt akartuk Itt illiberális államra volt igény, ami nagyon helyesen nem engedi meg az alattvalóinak, hogy olyan kazánt vegyen, amilyet ő célszerűnek gondol, amiről kiszámolta, hogy megéri, vagy amilyen a meglévő rendszerhez illikm hanem olyat kell venni, amit központilag elő van írva, és kész. Még örülhetünk, mert akár azt is előírhatnák, hogy holnaptól csak dízelt lehet kötelezően tankolni, hiszen a dízelautó kevesebbet fogyaszt.
Egyébként meg úgy hiszem, hogy ez egy elfogadható ár a nemzeti jólétünk érdekében. Cserébe, hogy boldogan tapsolhatunk valamelyik helyi uraságnak, amikor kipenderít valami balos libsit a a dohányboltjából, vagy a takarékszövetkezetes bizniszéből hogy a mi kutyánk kölykét ültethesse a helyébe, azaz hogy nyer a csapatunk, akinek szurkolunk, vagy hogy amikor azokat a büdös csöves menekülteket kardlapoztatják, akkor mi is átélhetjük velük kcisit az élményt, hogy mi verjük őket, mi tapossuk el azokat a férgeket, mint amikor gólt lő a csapatunk... szóval ezért az élményért cserébe néha igenis el kell viselni, hogy nekünk írnak elő valamit, ami esetleg nekünk nem tetszik, ami helyett mi tudnánk is jobbat. De gondoljatok bele, miféle libsu buzuláshoz vezetne, ha mindenki tényleg azt tenné, amihez csak kedve van.
Egyébként pedig nem kell aggódni, mert van ám megoldás azoknak is, akik tényleg nem tudják megengedni maguzknak, hogy millió forintot kitoljanak egy kazáncserére. Simán be tudsz hozatni ezután is kazánt külföldről, tudsz rendelni online, még akár olcsóbban is, és amúgy minden bokorban van olyan gázszerelő, aki egy kis plusz jattért lecseréli neked a rossz kazánodat egy ilyen külföldről behozott nyílt égésterűre.

♔bаtyu♔ 2015.10.05. 16:50:56

Soha az életben nem jön be ez egy átlagos magyar lakásnál. EU-s gázkészülékmaffia.

♔bаtyu♔ 2015.10.05. 17:01:30

"Belsö falról is ki lehet vezetni. Lásd korábbi kommentem."

Úgy érted, hogy nem is kellene kémény, csak egy kivezetés? Mint a parapetl?

Mert az nem volna rossz.

halaloszto 2015.10.05. 17:03:59

@altimus: ez egy baromság.

1. a régi kazán nem ment 24 órában, az új hidegebb vízzel többet fog menni és kész.

2. a szezon nagyrészében nincs baromi hideg. ezeken a napokon pláne ki lehet fűteni 50/30-al a régi radiátorokkal is. azon a pár éjszakán amikor tényleg hideg van, majd nem kondenzál, naés.

3. ha még szigetelsz is, akkor pláne elég nagyok a radiátorok. szigetelés nélkül kellett a 70/50, szigetelés után elég lesz az 50/30

halaloszto 2015.10.05. 17:10:03

@Kopi3.14: viszont az előírás hogy a falon kidugott cső környékén hol lehet ablak, szomszéd épület, tető, egyebek, olyan szigorú, hogy százból kb két esetben lehetséges ez a kivitelezés.

Vajk

ProsTata 2015.10.05. 17:12:07

@♔bаtyu♔:
Egyszerű e megoldás, nem az EU-s maffiát kell szidni, hanem nem kel, rezsit csökkenteni.
Merthogy ez egyszer rontja a megtérülését az energiahatékonysági beruházásoknak. Másodszor meg a valóban rászoruló kis felhasználóknál hagy keveset, annál inkább a nagyoknál, akik medencét, meg garázsfeljárót fűtenek.
A rezsicsökkentés elmaradásával a többlet bevételt kellett volna ártámogatásra, csereprogramra fordítani. Vagy az is jó ötletnek tűnik, hogy az ÁFA-t visszatéríteni, ami még a gazdaság fehérítésének is jót tenne.
Ha a mosógépeket lehet támogatni, akkor miért nem lehet a kazánokat? Ha már CO2 kibocsátást akarok csökkenteni ugye...

ProsTata 2015.10.05. 17:12:54

@halaloszto:
Pont ugyanezt írtam korábban!

ProsTata 2015.10.05. 17:14:59

@halaloszto:
Igen, inkább csak családi házaknál lehet opció, ahol a fürdőszobában el lehet helyezni, aminek van külső határoló fala.
Nálam a nyaralóban (amúgy családi ház felszereltség és méret) ilyen turbós kombi Vailant van, de sajna nem kondenzációs.

d.j 2015.10.05. 17:19:44

@a fidesz csak lopni tud: Én tavaly kértem meg egy ismerőst, aki ezzel foglalkozik, hogy számolja ki, hogy mennyibe fájna az ETI 100-as kazánom cseréje, ami már van vagy 25 éves, de lehet, hogy közelít a 30-hoz és szerinte mennyit takarítanák meg vele és mennyi idő lenne a megtérülés. Hát a csere lenne vagy 1 milla (kazán + kémény + engedély + terv) és ebben nincs a munkadíj, ami még vagy 2-300 ezer. Fogyasztás csökkenés az lenne mondjuk egy fűtési szezonra úgy 60-70 ezer, megtérülés a gázár emelkedését is beleszámítva kb. 15 év. Megvárom míg szétrohad és akkor visszaállok a vegyestüzelésre.

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2015.10.05. 17:40:59

@Szzzz: "Nem értem mire fel a nagy sírás, ezt szavaztuk meg, ezt akartuk Itt illiberális államra volt igény," mielőtt nagyon beleéled magad az orbánozásba, ez EU-s előirás, nem magyar találmány.

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2015.10.05. 17:45:54

@d.j: családiházban nem tudod kémény nélkül kivezetni a turbócsövet?

♔bаtyu♔ 2015.10.05. 17:53:18

@ProsTata: Köszönjük Emese, ilyen alapon lehetett volna inkább az értelmetlen Sorsok házára költött pénzeket erre fordítani.

Kopi3.14 2015.10.05. 18:11:52

@halaloszto: Ahol van rá akarat, ott lehet rá megoldás. Írtam panel példát. Ott az egész panel így lett kialakítva.

@d.j: Miért kéne kémény, valamint a turbós esetén már ugrik a kéményseprési díj éves pár ezer forintja is, vagyis javítja a megtérülést.

@ProsTata: Nincs hozzá szükség külső falra szerelésre, bírja a cső és a ventilátor is. A könyököket nem szereti.

halaloszto 2015.10.05. 18:16:58

@Kopi3.14: az akarat kevés. a vonatkozó rendeletet szinte évente szigorítják. a panel amit ismersz örüljön, időben megcsinálta. majd ha tönkremegy a kazán, érdekes lesz újat tenni a helyére a hivatalos út betartásával.

ProsTata 2015.10.05. 18:21:58

@♔bаtyu♔:

Ebbe az utcába ne menj bele, mert zsákutca!
A stadionokra költött 100 milliárdból azaz 100 ezer millió forintból 200 ezer kazánt lehetett volna lecserélni...
Úgy, hogy ingyér adják a polgárnak...

Erre mit lépsz? És még csak demagóg sem vagyok!!!

Muad\\\'Dib 2015.10.05. 19:23:37

@eßemfaßom meg áll:
Hát ez az. Hogy mit engedélyeznek. Márpedig családi házaknál ugye meglehetősen kötekedők szoktak lenni.
A hatályos gmbsz ugyanis meglehetősen szigorú.

abc 2015.10.05. 19:30:46

3 éve cseréltük a kazánt. Hagyományos 92% os hatásfok, lángmoduláció, digitális vezérlés, külsö hõmérséklet érzékelõ piezo gyujtás szoval kategoriájában fel van szerelve minden földi jóval. Kb 400e volt beszereléssel, engedélyekkel, tervvel. Remélem kitart még egy ideig. :)

Benoke2 2015.10.05. 20:05:45

A gáz ára rezsicsökkentés hülyeség ellenére is növekedni fog. A mértéke a kérdés. Főként mivel Ukrajnán át jövőre nem kapunk gázt, hanem majd Osztrák oldalról drágábban ugyan azt az Orosz gázt. Ok legyen kazán korszerűsítés. Viszont a kémény a rákfene ahogy mások is említik. Viszot a karbantartás költségeit szeretik nem beleszámolni. Aztán a kazán el is romlik néha, persze másfajta is elromlik, csak a bonyolultabb drágább is. Csak példa képp a szivatyúk, mióta elektronikát kaptak 3-4x olyan drágák. Biztos van ahol megvalósítható úgy ahogyan azt kitalálták, ami azt jelenti, hogy megtérül. Viszont itthon sok helyen olyan költségeket jelent, hogy olcsóbb más fűtést kiépíteni ha a régi kazán már kiöregedett. Irodában ülve okosan kitalálták de nem működőképes. Új háznál ok, nem téma, igy tervezik aztán kész. Gyors kazánt cseréltem mert a régi 20 éves volt, de ha ezt is cserélni kell a kéményes mutatvány annyiba kerül, hogy olcsóbb villanyal fűtenem. Nem élek addig ami után már a villany drágább lenne. Így viszont nincs kémény probléma sem. A rengeteg panelbe és családiházbaszerelt konvektorról nem is beszélve. Mi lesz ha bedöglik valami és cserélni kell. Ja igen okosba megoldják.

Vili Doli 2015.10.05. 21:19:38

A franc fogja elolvasni ezt a HÜLYE FEKETE OLDALT!
Pedig érdekelt volna, mert én is gáz helyett fával fűtök, feleannyiba kerül.

Acmee 2015.10.06. 07:26:57

Előre szólok, szakmabeli vagyok, kérem eszerint kötekedni (hülye kommentre nem válaszolok).
Amint azt fentebb is írtam, a régi rendszerek jó alaposan túl lettek méretezve (főleg ha volt ablakcsere és/vagy szigetelés), így bőven elég a hidegebb víz is bele, itt már kondenzációs zónában járunk. Rendszertechnikailag egy beszabályozás kell neki, hogy ne jöjjön vissza túl "korán" (melegen) a víz egyik radiátorból se (régen a vegyestüzelésnél pár helyen direkt volt ilyen a kazánvédelem miatt). Egy jókora mosatás+szűrő-iszapleválasztó kombó kell a visszatérőbe, buborékleválasztó az előremenőbe és kész.
Kémény: Nem gyári kéménnyel (un. együttminősített rendszerben gondolkozva (tipikusan: Tricox, Brilon)) nem kell kéménytervezéssel szórakozni, plusz készülékcsere esetén NEM kell gázterv sem (ha nincs módosítva a gázrendszer kialakítása, tehát a régi kazánról flexicső le, újra fel). Feltétele, hogy javuljon v. ugyanaz maradjon a besorolás (régi kazánról kondenzációsra cserénél ez adott), plusz a készülék teljesítménye ugyanolyan legyen, mint a régié (jellemzően 24kW). Ekkor egy "egyszerűsített kazáncsere" folyamatot kell lezongorázni, ami nem igényel tervezőt.
Nem egyet csináltunk meg, 4-500e Ft-ból meg lehet oldani családi házban. Nem azt mondom, hogy mindenhol, de nem volt jellemző, hogy 6-700-ba került volna.
Amennyiben a régi rendszer be van szabályozva+termosztatikus szelepek vannak beszerelve, úgy 30%-os nyugodtan lehet 30%-os fogyasztáscsökkenéssel számolni. Megjegyzem, volt olyan megrendelőnk, akinek nem hozta a fogyasztáscsökkenést, de menet közben ki is derült, hogy kikapcsolták a régi kazánt és ültek a 17 fokban, minthogy fogyasszon. Az új készülék vígan dörgeti a 22 fokot ugyanolyan fogyasztás mellett.

Acmee 2015.10.06. 07:29:06

@Acmee:
"Amennyiben a régi rendszer be van szabályozva+termosztatikus szelepek vannak beszerelve, úgy 30%-os nyugodtan lehet 30%-os fogyasztáscsökkenéssel számolni."

Juj, bocsánat, természetesen nem 2x 30% :D

netnepper 2015.10.06. 07:39:58

@eßemfaßom meg áll: "mielőtt nagyon beleéled magad az orbánozásba, ez EU-s előirás, nem magyar találmány."

De az.
Az EU csk a hatásfokot írta elő(min. 82%). Azt a nettó baromságot hogy ezt az értéket csak kondenzációs kazánnal lehet biztosítani, pedig a félkegyelmű magyarok fosták ki a húgyagyukból. A saját, teljesen hagyományos fali kazánunk hatásfoka 92%, azaz semmi nem indokolja a cseréjét bármiféle kondenzációs típusra. Kondenzációs kazánt pedig csak padlófűtéssel érdemes üzemeltetni, radiátorokkal nincs se kondenzáció, se megtakarítás.

Acmee 2015.10.06. 08:45:08

@netnepper: _ne_írj_le_hülyeséget_

a kazánod MAXIMÁLIS hatásfoka a 92%. Akkor, ha szezon elején elindul, szezon végén megáll, mindig maximális teljesítményen megy.

Súgok: Csapkodd a feneked a földhöz örömödben, ha a szezonális hatásfokod meghaladja a 80%-ot...

Részlet a rendeletből:
"A legfeljebb 70 kW hőteljesítményű berendezések /kivéve b) pont/ helyiségfűtési szezonális hatásfoka nem csökkenhet 86% alá."

NEM a könyvben leírt hatásfokot veszik figyelembe!

Muad\\\'Dib 2015.10.06. 08:52:18

@Acmee:
Hát a mi esetünkben anno nyílt égésterű, ugyanilyenre történő cseréjekor is belefutottunk egy 150 000 Ft-os kéménybélés cserébe hála a FŐKÉTÜSZ-nek.

netnepper 2015.10.06. 09:08:20

@Acmee:
Miről beszélsz te szerencsétlen...
Jártál már az utcákon fűtési szezonban?
A minden második háznál vidáman pöfékelő(kitűnő hatásfokú és alacsony kibocsátású...:-D) teszkós kandallók és praktikeres vegyes-kazánok füstjétől hovatovább a kisboltig is csak gázálarcban lehet eljutni.
Ergo mélyen feldughatjátok a hatásfokotokat az ánuszotokba...
Örünétek ti még annak a "maximális" 92%-nak is...:-).
Csak súgok, egyetlen rendszer sem a maximális teljesítményén éri el a legnagyobb hatásfokot.

L von Richthoven 2015.10.06. 09:12:49

Nem lepett meg azután, miutan ezzel kapcsolatban már volt alkalmam néhány cikket olvasni a magyar sajtóban, hogy mint mindennnel ami az EU val kapcsolatos, itt is csak a téjékozatlanságból fakadó hősies ellenállás tapasztalható.....
Ha valaki kétségbevonja a hatásfok javulását, én csak az tudom javasolni, hogy fogja meg mindkét fajta kazán füstcsövét és úgy döntse el melyik az amelyik melegebb, ergo több meleget bocsát ki a szabadba, vagyis nem oda ahová kellene, a radiátorokba....
Az iportőrök, nagykereskedők jól bespájzoltak a tradicionális kazánokból gondolván, hogy Magyarországon majd ez nem lesz soha bevezetve, pedig Európában egyes helyeken már tíz éve csak kondenzációskazánt lehet üzembe helyezni. Egy ilyen kazán szinte teljesen értéktelen, de Magyarországon még mindig keményen meg lehet kérni az árát, ezért visítanak most annyira, pedig tovább lehetne exportálni Albániába vagy Ukrajnába.... Pontosan ezért arányaiban a régi kazánok a drágák, nem pedig az újak!
A legértelmetlenebb kiadások miatt jóformán nem panaszkodott senki: a nevetséges terveztetés kötelezettsége akár fél méter gázvezetékre, vagy a buta de nagyon hatásos kéményseprő terror költségei nem zavarnak senkit, pedig ezek nem mások mint a törvénnyel biztosított ágazati szakmai monopóliumok, több tíz évvel elmaradva a való világtól, arról nem is beszélve, hogy a biztonság fokozását nem is érintik valójában...
Mindenki elhiheti és később tapasztalhatja a pénztárcáján, hogy egy FÉG matuzsálem csereje után legalább 30- 35 % gázt fog megtakarítani. Természetesen az aki itt azzal büszkélkedik, hogy féláron fűt fával azt nem akarom megrendíteni ebben a hitében, salakoljon, kormoljon ha az olyan kényelmes elfoglaltság...

Acmee 2015.10.06. 09:13:27

@Muad\\\'Dib:

A kémény cseréjét nem úszod meg, mert a kondenzátum szétmarja az alumínium kéményt, pluszban a nyílt égésterű kémények nem elég nyomásállóak (=nyomás hatására szivárognak mindenfelé) a ventillátoros üzemhez.

a szürkebarát ötven árnyalata 2015.10.06. 09:14:27

@Kopi3.14: Valóban nem, ehhez képest a köcsög Fejér megyei kéményseprőválalat nálam csak kéménnyel járult hozzá a turbós kazán beüzemeléséhet. Hogy rohaggyanak meg!

Muad\\\'Dib 2015.10.06. 09:18:02

@Acmee:
Én anno még nyílt égésterűt cseréltem nyíltra, de ott sem úsztam meg. :( Ugyanis, mint kiderült változtak a szabványok, és a régi alumínium bélés már nem felel meg az előírásoknak. A kéményseprők ráteszik a megfelelt pecsétet, amíg nem nyúlsz a kazánhoz, de amint csinálsz vele valamit, már nem adnak minősítést. Mondjuk ez már lényegtelen, mert , mint írtad a kondenzációs beszerelése esetén így is úgy is kémény csere.

Acmee 2015.10.06. 09:18:50

@netnepper:

Szerintem a személyeskedést hagyjuk, nem vezet sehova.
A vegyes tüzelés kevésbé értem hogy jön ahhoz, hogy marhaságot írtál?

Egy kazán minél többet kapcsolgat, annál többször fog a felmelegedett kazántest a kéményen keresztül kihűlni, illetve dús gázkeverékkel elindulni.
Tehát a kazán igen, maximális teljesítmény közelében éri el a legmagasabb hatásfokát.

Apropó, csavarkompresszoros hűtőgépet láttál már? Na az végképp kurvára nyélgázon a leghatékonyabb (pont ezért találták ki az invertert, hogy részterhelésen ne legyen szar).

Tehát beszélgethetsz általánosságban "rendszerekről", de ezek a berendezések igenis "nyélgáz" közelben a leghatékonyabbak.

Csendben megjegyezném, hogy kazánból 6MW-ot, hűtőgépből ~8MW-ot üzemeltetek. Plusz némi technológiai gázégő ("csak" 600kW). Mondjuk úgy, tudom miről beszélek.

Idézném magam: _Ne_írj_hülyeségeket_

L von Richthoven 2015.10.06. 09:24:10

Csak ajánlani tudnám @Acmee hozzászólását fentebb, messziről is hallható, hogy szakember...
Igaz, hogy én nem vagyok híve a termosztatikus szelepeknek, de még az ahhoz való ragaszkodása is belefér...
Az pedig nagyon fontos, hogy ha akármit is, de ezt a rendeletet nem szabad a liberális EU ellen prüszkölve értelmezni. Ez egy nagyon is értelmes dolog, kár hogy ilyen későn lett bevezetve....

Robiekin · http://megfizethetetlenegeszseg.blogspot.hu/ 2015.10.06. 09:33:08

Én mindig mondom a cserépkályha a megoldás, de nem hisztek nekem.

netnepper 2015.10.06. 09:36:15

@Acmee:
Hűtőgéppel kazánra példálózni az tényleg hülyeség. Mint ahogy az is, ha valaki nem észleli a "csekélyke" összefüggést a valóság és az EU-s szabályozás életszerűtlensége között.
Írhat elő az EU bármit, harmonizálhat jogot itt bárki, üzemeltethetsz te akár Terrawattokat is, az egész hajcihő csak arra lesz jó ebben a seggcsóró országban, hogy nem hogy a meglévő cirkót cseréli majd le a jónép kondisra, ellenkezőleg, nagyságrenddel több xar hatásfokú, brutálisan füstölő teszkós vegyeskazánt állítanak majd be.
Csaxólok, a kondis kazánok sem a maximális teljesítményükön mennek ősztől tavaszig(talán tudod, azok is kapcsolgatnak ám ki és be).
55-65C-fokos vízzel pedig semmiféle radiátoros rendszer nem fűt rendesen.
Nem véletlen, hogy a kondenzációs kazánokat az épületgépész szakma is elsősorban padlófűtéssel együtt javasolja.

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2015.10.06. 09:36:46

@netnepper: arról asszem nem én tehetek, hogy csak félinformációkat csipegettél össze

netnepper 2015.10.06. 09:40:17

@eßemfaßom meg áll:
Nagy király lehetsz a csőszerelő szakmában, ha még a valóságot is meg tudod görbíteni...

L von Richthoven 2015.10.06. 09:47:11

@Acmee
A teljes teljesítményen való üzemeltetéssel nem értek egyet, de ha belegondolsz, hogy a kondenzációs kazánt mindig túlméretezzük, pontosan azért hogy a modulált égő also teljesítményhatára is elfogadható kapacitást nyújthasson. Ha ez a kettő egymáshoz legközelebb állna , akkor a lenne a legjobb a hatásfok.
Emmiatt van az, hogy bevezették az éves hatásfok feltüntetését a kombikra, mivel melegvíz üzemmódban gyakran a teljes teljesítményre van szükség és ezáltal romlott a hosszutávú hatásfok. 24 kW: CW4-nél nem találsz jobbat, 35kW: van már CW6-os is

L von Richthoven 2015.10.06. 09:58:00

@netnepper
Az "épületgépész szakma" ha nem akarna rádsózni egy padlófűtéshez való komplett rendszert, akkor minden további nélkül rákapcsolná a kondenzációs kazánt a radiatorra és ezzel el lenne intézve a dolog. Ha valakinek nem elég az 50-55 fokos radiátorhőmérséklet, az valószinűleg gőzfűtésre kacsintgat...-:(

Ha hiszed ha nem, még 42-45 fokos vizzel is lehet fűteni, mintahogy fél Európa ezt csinálja...

netnepper 2015.10.06. 10:03:31

@L von Richthoven:
A lángmoduláció miatt az üzemelési idő túlnyomó része alatt az összes modern kazán csak a részteljesítményen megy.
A régi, termosztátos(kapcsolgatós) kazánok, azok tényleg fullon(maximális teljesítményen) mennek.
Arról nem is szólva, hogy hiába javul a kazán hatásfoka, ha szükséges fűtési kapacitáshoz a túlméretezés miatt nagyobb teljesítményű kazánt kell üzemeltetni, mint korábban. Ott van vele a felhasználó, ahol a part szakad...

Acmee 2015.10.06. 10:11:59

@netnepper: Epuletgepesz mernok vagyok, ha ez eddig nem jott le. Par ev tervezesi, meg tobb uzemeltetesi tapasztalattal.
Nalam otthon radiatoros rendazer van, kondenzacios kazannal, -20 fokban sem kell 55 foknal melegebb eloremeno a regi, tulmeretes radiatorok miatt. A visszaterom a leghidegebb napokon 36 fok korul, atmeneti idoszakban alatta.
Miert is nem jo a kazannak?
Felvilagosithatnal, ha mar szakiranyu diploma es sok ev munkatapasztalat mellett rosszul tudom.
Ja, nem is, az egesz -- nem kereskedo -- szakma igy van vele.
Ekezetert bocs ,telefonrol...
Csaxolok, hogy a kondenzacios kepes a fokozatmentes teljesitmeny szabalyozasra, a -- turboson kivul -- regiek tudtak kis es nagy langot meg kikapcsolast. Megprobalhatsz tovabb vitatkozni, de a publikum elott szerintem regen bebizonyosodott, hogy a kotozkodo hulye es a hozzaerto kozul nem Te vagy az utobbi...

Acmee 2015.10.06. 10:15:44

@L von Richthoven: Igen, netnepper 92%-os hatasfokrol irt. Az nem kondenzaciost jelent, tehat nem arrol beszeltunk.
Nagyobb kazant pedig akarmennyire is szeretne a kereskedo, nem fogok betervezni, mert az also telj. hatar egyszeruen tul sok lesz, marpedig atmeneti idoben az en 24kW-om is kapcsolgat (sok az ~5kW-os min. telj.), tehat bukod a hatasfok miatti elonyt.

netnepper 2015.10.06. 10:15:52

@L von Richthoven: Nem azért javasolja a kondis kazánok esetében "a szakma" a padlófűtést mert azt karja eladni, hanem azért, mert a magasabb égéstermék hőmérsékletnél leromlik, vagy éppenséggel meg sem történik a kondenzáció(füstgáz visszahűtés).
Ergo választhatsz, melyik ujjadat harapod... Fűtesz rendesen és nincs kondenzáció, vagy kondenzál a kazánod, de hozzásimulsz a radiátorhoz.
A padlófűtés nagyobb felületen fűt, ezért ott ideális a kondenzációs kazánok cirka 55C fokos előremenője.
Na de ki fogja itt az EU, vagy bárki kedvéért felaprítani a padlóját. Megsúgom, senki.
Inkább felrakják szépen a teszkóban a vegyest a kiskocsira, légkör, meg károsanyag kibocsátás, no és hatásfok pedig kalap-kabát.
Sőt, minél több pénze van valakinek, annál inkább van rá keret és átépíti a rendszerét vegyeskazánra, vízpufferel.

netnepper 2015.10.06. 10:35:18

@Acmee: Ha már olyan nagy épgép.mérnök vagy, akkor már leesett volna az a szimpla tény, hogy a kondenzációt nem a vízhőmérséklet szerint valósítja meg a kazán, hanem a FÜSTGÁZ hőmérséklete alapján.
A fűtési rendszerek pedig olyan soktényezős környezetben működnek, amelyek lehet hogy nálad ideálisak(?), ámde a meglévő fűtési rendszerek döntő hányadában nem azok, ergo a te körülményeid nem képezhetik egy EU-s, vagy egy országos szabályzás viszonyítási pontját.
Amit figyelembe kell venni az a hazai körülmények, gyakorlat és a lakosság terhelhetősége. És főleg azt, hogy az intézkedés ne legyen kontra produktív, azaz ne vezessen a hagyományos vegyes-fűtés eszkalációjához.
Ez pedig itt egy fórum ahol amúgy senkit nem győztél meg semmiről.

Kopi3.14 2015.10.06. 11:42:42

@Acmee: És a rendelet, általad idézett részét hogy tudják előre garantálni, még tervezési fázisban, a kazán teljes élettartamára? Évente felülvizsgálják mellé?

L von Richthoven 2015.10.06. 11:49:26

No innen jobb ha kivonulok, mert látom hogy 30 évi munka, legalább 1200 családi ház és 2500 lakás fűtésének tapasztalata nem elegendő Magyarországon ahhoz, hogy szavahihető maradhassak...
Sok sikert a profiknak, amatőröknek, hívőknek és hitetleneknek, jöhet a tél!

Acmee 2015.10.06. 12:18:55

@netnepper: A kondenzacio ott indul be, ahol a homerseklet eleri a harmatpontot. Marpedig mi a tokom huti le a fustgazt harmatpontig, ha nem a visszatero?? Ergo a visszaterot kell a leheto legalacsonyabban tartani, mivel a fustgaz hofokat nem tudod befolyasolni (csak a kazan automatikaja).
A rendelet pedig hotermelokre vonatkozik, az, hogy valaki a szar rendszeret nem szabalyoztatja be, majd a gazfogyasztason latszani fog. A kulonbseg, hogy igy legalabb az alapja megvan a hatekony uzemnek. Az egyszeri juzer ugysem venne meg a dragabb kazant, igy most kenytelen lesz. Nomeg atmeneti idoben kondenzacioban fog menni, mig a hagyomanyos sosem. Ez a rendelet celja.

Acmee 2015.10.06. 12:20:44

@Kopi3.14: Nem tudjak elore garantalni. De a 100-bol 5% romlas meg mindig 95, a regi keszuleknel a 90-bol 5%-os romlas 85. Meg mindig 10% a kulonbseg.

Acmee 2015.10.06. 12:24:12

@netnepper: Masreszt igen, egy forum, csak a laikus olvaso nem mindegy, hogy milyen informaciok alapjan fog donteni, hogy szerezzen feketen regi kazant, vagy vegyen picit dragabban hatekonyabbat.

Kopi3.14 2015.10.06. 12:49:50

@Acmee: Mi alapján írod a romlás mértékét? Ex has? Még mindig rossz a jogszabály.

Acmee 2015.10.06. 20:39:25

@L von Richthoven: Amúgy a melegvizes üzem rossz hatásfokát úgy oldottam meg, hogy 100l-es tároló az "utófűtő", 200l-es pedig az előfűtő (víz oldalon sorbakötve). HMV üzemben az utófűtő visszatérőjét megkapja az előfűtő, így akkor is kondenzációban marad a kazán.
Ehhez jön hozzá, hogy fűtési üzemben is visszatérőt kap az előfűtő, így egy kád víz felhasználásakor is max. 10-15 perc a HMV termelési üzem. Cserébe nem kell ökör nagy kazán, túl magas alsó teljesítménnyel.
A sok-sok év tapasztalat pedig néha bezár a "megszokott megoldások" gondolatmenetbe.

Szzzz 2015.10.06. 21:47:13

@eßemfaßom meg áll: Jajmár, ez mennyire tipikus, gyorsan a hülye eura kenjük, az nyom el minket. Elárulom, hogy az eu-s előirányzatban kb annyi van, hogy újonnan ne telepíts elavult szart. Hogy ezt a magyarok hogyan ültették át törvénybe, az már kurvára a mi dolgunk. Tudod, mint amikor elénktolnak egy talicska pénzt, hogy na hülyegyerek, van itt infrastruktúra fejlesztésre zseton, mondjátok meg mire költenétek, és azztán szépen költsétek el arra. Aztán hogy mi igazi cigány módjára elverjük hülyeségre, M6 autópályára, alagútra, (mindegy, csak drága legyen és a mi kutyánk kölyke építse) az már a mi lelki szegénységünk. Aztán lehet hülyíteni a népet, hogy hát igen, felesleges, dehát az eu erre adott pénzt...

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2015.10.07. 10:38:09

@Szzzz: "Elárulom, hogy az eu-s előirányzatban kb annyi van, hogy újonnan ne telepíts elavult szart."

Konkrétan ez van az EU-rendeletben:

eur-lex.europa.eu/legal-content/HU/TXT/HTML/?uri=CELEX:32013R0813&qid=1433831001279&from=EN

"(1) A tagállamok 2015. szeptember 26-ig engedélyezhetik olyan fűtőberendezések forgalomba hozatalát, illetve üzembe helyezését, amelyek a szezonális helyiségfűtési hatásfok, a vízmelegítési hatásfok és a hangteljesítményszint tekintetében megfelelnek az e rendelet elfogadásakor hatályos nemzeti rendelkezéseknek."

"1. SZEZONÁLIS HELYISÉGFŰTÉSI HATÁSFOKRA VONATKOZÓ KÖVETELMÉNYEK

a)

2015. szeptember 26-tól a fűtőberendezések hatásfoka és szezonális helyiségfűtési hatásfoka az alábbi értékeknél nem lehet alacsonyabb:

A ≤ 70 kW mért hőteljesítményű helyiségfűtő tüzelőkazánok és a ≤ 70 kW mért hőteljesítményű kombinált tüzelőkazánok, kivéve a ≤ 10 kW mért hőteljesítményű B1 típusú kazánokat és a ≤ 30 kW mért hőteljesítményű B1 típusú kombinált kazánokat:

A szezonális helyiségfűtési hatásfok nem csökkenhet 86 % alá."

"Hatálybalépés

Ez a rendelet az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetését követő huszadik napon lép hatályba.

Ez a rendelet teljes egészében kötelező és közvetlenül alkalmazandó valamennyi tagállamban.

Kelt Brüsszelben, 2013. augusztus 2-án.

a Bizottság részéről

az elnök

José Manuel BARROSO"

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2015.10.07. 10:53:17

@eßemfaßom meg áll: ezzel "szemben a csunyaross magyar rendelet:

net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A1100065.KOR

"10/A. §2 (1) 2015. szeptember 26-át követően - a típusengedély megszerzésének időpontjától függetlenül - nem vehető használatba nem egyetemes szolgáltatásra jogosult felhasználási helyen

a) olyan fűtőberendezés, amely a 813/2013/EU bizottsági rendeletben foglalt szezonális helyiségfűtési hatásfokra, vízmelegítési hatásfokra és hangteljesítményszintre,

b) olyan vízmelegítő, amely a 814/2013/EU bizottsági rendeletben foglalt vízmelegítési hatásfokra és hangteljesítményszintre

vonatkozó előírásoknak nem felel meg."

Megmutatnád mennyivel megengedőbb az EU rendelet mint a magyar ami szimplán az EU rendeletet jelöli meg mint teljesítendő határérték?

Kopi3.14 2015.10.08. 15:30:31

@eßemfaßom meg áll: Ez a rendelet remek, mert nem betartatható.