Rendhagyó módon írnék pár sort a Tunéziában elhunyt áldozatok emlékére. Szerencsére már itthon vagyok, köztetek, honfitársaim között, egy kényelmes kanapén. De két napja még ott voltam, és átéltem, amikor egy nyaralás atmoszférája pár másodperc alatt felcserélődik egy mészárlás atmoszférájára.

Tunézia, Sousse. 2015-06-26. 

11:00

Elég kemény volt.

Világlátott ember vagyok, és Sousse városát nem tartom igazán vonzónak. Mégis azért választottuk harmadszor is úticélnak, mert nagyon jól kijövünk a helyiekkel, és mert a tenger ezen szakasza egyedülálló.

A hosszan elterülő homokos partszakasz egybefüggő, nincs a hotelek által feldarabolva. Így a ~20 kilométer hosszú tengerparton (Sousse-Cantaoui) szegény és nagyon gazdag, helyi és külföldi egyaránt megtalálható.
Naponta több ezren sétálnak, kocognak mérföldeket, fociznak, röplabdáznak vagy épp horgásznak. Nyaralásaim ideje alatt, összesen 180 km-t futottam ott.
A part sárgás homokjának, és a víz kékjének kontrasztja békés és gyönyörű. A tenger felől érkező szél, pedig frissé és kellemessé teszi a forró afrikai levegőt. Logikus, hogy az ott nyaralók, a napot a homokos strandon töltik el.

Mivel egy ilyen látogatott partszakasz védelmezése stratégia szempontból lehetetlen, az sem volt feltűnő, amikor valaki zsákjában nem horgászbottal, hanem egy kalasnyikov típusú gépfegyverrel érkezett.
A több száz pihenő, napozó, olvasgató, homokvárat építgető család is csak akkor eszmélt, amikor a gépfegyver előkerült, és ez a valaki lőni kezdett.

Abban a homokban futni nehéz. A levegővel ellentétben a szél ezt nem hűti le, és délben éri el a legmagasabb hőmérsékletét. Süpped, és tűzforró.
Az ilyen homokban való futáshoz gyakorlat kell, és olyan mozgástechnika, ami egy "margit szigeti" futóban nincs meg. A homokba süllyedt lábfej pár secundumig fix, a térd pedig képtelen megbirkózni azzal, hogy egyszerre kiemelje a lábfejet a beragadt állapotból, illetve elmozduljon a felsőtest kilengésének irányába. Esélyed sincs egy gépfegyver elől elfutni, ha törülközőket és napágyakat, gyermekek által szétpakolt játékokat kell kerülgetned. Hiába az adrenalin, az áldozatok sem futottak kellőképp gyorsan.
40-en haltak meg aznap.

Rendhagyó módon azt terveztem, hogy ebéd előtt mozgok egy kicsit. Így a párom a parton maradt a könyvével, én pedig elmentem valamilyen szuvenírt vásárolni a városba.

Épp egy üzletben tartózkodtam, amikor egy eladó odasietett hozzám. Az arca ijedt volt. Ijedt és barátságos. Még meglepőbb volt az, hogy nem akart rámtukmálni semmit, hanem odavezetett egy tévéhez.
A televízióban arabul beszéltek, arab feliratokkal. Angolul csak annyi volt kiírva, hogy „Sousse” és hogy „tourists”. Az eladó csak arabul értett, én pedig csak angolul.
Amikor a képernyőn megláttam a strandunkat és a letakart véres, összevissza borult testeket, teljesen lefagytam.

A 20 km-es partszakaszon a napágyakat, és az azokra terített matracokat valószínűleg egy beszálló szállítja. Így majd az összes strand tök egyforma. Homok, napágy, sárga matrac, napernyő.

Reflexszerűen a félig letakart tetemek haján, alkatán, fürdőruháján pattogott a szemem. Az agyam automatikusan azt ellenőrizte, hogy láttam-e aznap reggel ilyen fürdőruhákat, ilyen alkatú embereket, ilyen színű gumimatracokat a hotelünk partszakaszán.

Nagyon nagy a kontraszt a nyaralási lelkiállapota és egy mészárlás lelkiállapota között. 15 órának tűnt az a 15 másodperc amíg ez átfordult, amíg megrendültségemmel küszködve rájöttem, hogy a tévé nem a mi strandunkat mutatja, és a párom valószínűleg biztonságban van. Vagyis nagyobb biztonságban van, mint a képernyőn látott szálló vendégei.

A második lökés az volt, amikor a képernyőn megjelent a Marhaba szó, (ami a szállásunk melletti hotel neve), és hogy a tragédia két órával ezelőtt, 11-kor történt. Fél órával azután, miután elhagytam a strandot.

Rohantam.

A támadás gócpontja felé. Nem volt jobb ötletem, hisz a legrosszabb lehetőség az volt, hogy a támadók többen vannak es épp a mi szállásunk felé tartanak. Ha a szállásunk személyzete nem figyel, az információim életet menthetnek.

 14:00

Mire odaértem, ahol a páromtól elbúcsúztam, a napágyak javarészt üresek voltak. A párom padon heverő törölközője, táskája arra engedett következtetni, hogy a partunkat nem érte támadás, de érdemes volt sietősen elhagyni. A strandon a szálloda vezetése és biztonsági emberei érezhetően jól, és úgy kezelték a helyzetet, hogy az ne torkolljon tömeghisztériába.

A recepciónál nagy volt a kavarodás, ami főként abból fakadt, hogy utazási irodák tájékoztatása minimális volt. Amikor felhívtuk őket, annyit mondtak, hogy nincs nagyobb baj, csak hárman haltak meg, és már a terroristát is elkapták.

Egy időpontban több mészárlás zajlott. Kuvaitban egy mecsetben robbantottak, Franciaországban egy üzem vezetőjét fejezték le, a mellettünk lévő hotelben közel 50 embert lőttek le pár perc alatt.
Mivel a tévében egyértelmű volt, hogy itt komolyan szervezett támadás történt, reflexszerűen nem hittük el, hogy vége,  és nagyon zavaró volt az utazási iroda által nyújtott csekély, butuskának tűnő információ.

Öröm az ürömben, hogy épp ezen infóknak köszönhető, hogy nem tört ki a pánik.

19:00

Jegyzetek az általam ismert helyiek véleményéből, és a helyszínen elhangzottak teóriáiból:

- A tragédiában érintettek mellett, a helyi lakosság is eléggé megtört. Amellett hogy nem tudják lenyelni, hogy hazájukban ilyen "tragikus, es szégyenteljes esemény" történt, sokak egyetlen megélhetési forrása, a sousse-i turizmus futott zátonyra.Volt olyan helyi ismerősünk, akinek egész évben a nyár három hónapja az egyetlen lehetőség arra, hogy pénzt kereséshessen családjának. 

- Másnap hajnalban a parton fotóztam ezt. A „JE SUIS CHARLIE” (lásd: francia terrotámadás a Charlie Hebdo ellen - Én vagyok Charlie) hatására, a helyiek ehhez hasonló írásokat készítettek „JE SUIS CANTAOUI” felirattal (Én vagyok Cantaoui - a támadás Sousse Cantaoui negyedében történt).

- A helyiek szerint az említett, kiemelten drága hotelt azért választották célpontnak, mert a magas árfekvése által, a nyugat európai közönség látogatja. A helyiek szerint az orosz es a kelet európai turisták száma a támadást szenvedett hotelban általában alacsony, és „a terroristák Putyinnal nem mernek szórakozni.”
Az ötcsillagos, igen drága szálloda lakosai főként angolok, belgák, németek voltak, ahogyan az áldozatok is.

- A merénylet a Ramadan, a helyi iszlám vallási ünnep jeles napján (pénteken – ez náluk olyasmi, mint nálunk a vasárnap) zajlott. A négy merénylet, (Franciaország, Tunézia, Kuvait, Jordánia) 09. 11.-hez hasonlóan összehangolt volt.

- A túristák és a helyiek a nap folyamán kibeszélték magukból a feszültséget. Egységes vélemény volt hogy, a támadások egyik lényegi pontja a megfélemlítés. Amennyiben a cselekmény nagy sajtóvisszhangot kap, a célt elérték a terroristák, és nem ismétlődik a merénylet pár napon, héten belül. Ez érezhető volt a helyszínen is.

- A támadás előtt valószínűleg felmérték a strandokat, ahol általában 10-12 óra között, ebéd előtt és reggeli után tartózkodtak a legtöbben. 

Egy ismert Facebook csoportban megosztottam fotóimat. Nagyon meghatott, amikor honfitársaim kommentjeit elolvastam. Ezúton is köszönöm nekik a kedves szavakat.

Örülök, hogy már itthon vagyok, veletek, köztetek. Annak tudatában, hogy én is lehettem volna áldozat, ezúton is küldöm részvétem az elhunytak családtagjainak.