Facebook oldaldoboz

KOMMENTSAROK

2015.08.17. 14:36

Közeledik a Waterworld!

Emlékeztek még a 95-ös Waterworld című filmre Kevin Costner főszereplésével? Nekem rögtön eszembe jutott miközben olvastam, hogy a Seasteading Institute vállalat keresi a szponzorokat egy új, úszó város létrehozására. A cég állítása szerint a projektjük az első lépés világunk megmentéséhez. Szerintük az éhezés, szegénység visszaszorítása és a víz rohamos emelkedésének orvoslásához is közelebb juttatja az emberiséget.

arial.jpeg

A cég tulajdonképpen egy új önmagát ellátó szigetet hozna létre. Maga termelné a mindennapi élethez szükséges energiát, nap illetve szélenergiát felhasználva. Munkahelyeket és élelmiszert termelne az ott lakóknak.

Hogy a lebegő szigetek melyik állam fennhatósága alá esne, még most sem tudják teljesen meghatározni. A kitalálók egy teljesen új, és független államként látják a projekt sorsát, de ez több jogi akadályba ütközne. Kisebb önkormányzatok vezetnék a gazdaságot, és minden ilyen sziget polgármestere szövetségben állna a többi vezetővel. (Kissé utópisztikus gondolatnak hangzik nemigaz?)

arial2.jpg

A kezdeti látványtervek már készen vannak. A tervezők szerint háromemeletes épületek lennének az ideális lakóterek, lenne köztük irodák, teraszos panelház illetve szállodák. Az ott élőknek tereket és kisebb erdőket is telepítenének a kb. 250-300 főt eltartó szigetre. Az előzetes becslések szerint egy ilyen projekt kiépítési költsége  legjobb esetben is 167 millió dollár lenne.

platform.jpg

A vállalat ígérete szerint 2020-ra elkészül az első prototípus. Addig is nagy erőkkel tárgyalnak különböző országokkal, annak érdekében, hogy politikai függetlenséget, illetve területi autonómiát tudjanak valahol szerezni.

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://vgfotthon.blog.hu/api/trackback/id/tr567712766

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Koós Miklós · http://koos.hu 2015.08.18. 17:12:48

ugyanezzel a látványtervvel már évekkel ezelőtt is beszámoltak erről az egészről, ami nyilván nem hülyeség, de láthatóan minden újszülöttnek minden újdonság.
A Vizparti Fejlesztések blog 3 éve már írt a dologról, azóta nem sok minden történt, legfőképpen csak újabb látványtervek születtek. vizpartifejlesztesek.blog.hu/2012/10/03/uszo_koloniakat_hozna_letre_a_paypal_atyja
süti beállítások módosítása